Quantcast
Channel: mozi – Galaktika.hu
Viewing all articles
Browse latest Browse all 257

A hihetetlen család 2 kritika: Irdatlan rossz lett Nyúlánykáék visszatérése?

$
0
0

Brad Bird filmje, A hihetetlen család 2004-ben mutatkozott be a vásznakon és ez a film afféle kiindulópontként funkcionált a későbbi szuperhősmozik számára. Az animációs kaland, melyben maskarás figurák üldözték a bűnt, megelőzte korát, azonban értetlenkedés helyett gyorsan kultfilmmé vált a produkció. 14 évet kellett várni a folytatásra, a kritikák pedig nagyrészt éltették Nyúlánykáék visszatérését. A Pixar habár meg tudta ismételni azt a magas minőséget, melyet az első részben láthattunk, a sztori hiányosságai miatt kicsit gyengébb lett A hihetetlen család folytatása az eredeti filmnél.

Talán annak köszönhető ez részben, hogy a stúdió felült a körhintára, mely a női hősöket erőlteti 0-24. A közönség ugyanis mára hozzászokott, hogy a Star Wars filmek főszereplői rendre nők, a Mad Maxben is Furiosa vette át a kezdeményezést a kultikus férfi akcióhőstől, de még a Szellemirtókat is képesek voltak teljesen női gárdával rebootolni. A készítők úgy gondolhatták, hogy ez jó irány és ezért parkolópályára rakták Mr. Irdatlant, akiből babysittert csináltak a második részre. Nem gond, hiszen a szuperképességekkel rendelkező csecsemő, Furi jó pár vicces pillanatot szállított le így. A hihetetlen család azonban így kevésbé volt izgalmas, csapatként, a legtöbb fókusz ugyanis inkább Nyúlánykára helyeződött.

A történetet persze úgy kell megírni, hogy a gyerekek és a felnőttek is élvezni tudják, azonban a cyber-bűnözésen kívül ezúttal a komoly témákat mintha kerülték volna az írók. Ráadásul a főgonosz is egy nő volt, így a férfi szuperhősök Fridzsimanen kívül abszolút parkolópályára kerültek. Ez pedig baj.

A hihetetlen család 2-ben ráadásul az új kosztümös világmegmentők, akiket ebben a két órában felvonultattak, abszolút jellegtelenek maradtak. Míg az első felvonás teli volt markáns karakterekkel, itt elfogyott az ötlet. Nem sikerült túl jól tágítani a világot, amelyet 2004-ben megalkottak a Pixarnál. Hogy ne csak szidjuk a filmet, a látvány pazar lett, épp olyan, mint amit 14 éve megszokhattunk. Az alkotóknak viszont nem sikerült merően újat mutatni, így habár sokat vártunk tőle, mégse ez lett az év szuperhősfilmje. Azt a címet elvitte már a Marvel-féle Infinity War. A végső verdikt az, hogy moziban azért érdemes megnézni A hihetetlen család új kalandját, főleg a nosztalgia miatt, de olyan ez a rész, mintha átvezetőnek szánták volna egy trilógiában. A legfájóbb pont pedig, hogy Will karakterével egyszerűen nem sikerült mit kezdeni.

Míg egyes filmek esetében a második részek képesek kultikusabbá válni, mint a felvezetés, A hihetetlen család 2-vel ez sajnos nem sikerült.

Értékelés: 6/10

A A hihetetlen család 2 kritika: Irdatlan rossz lett Nyúlánykáék visszatérése? bejegyzés először a Galaktika.hu jelent meg.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 257